Hazai pályán is megkezdi szereplését szombaton csapatunk, amely 15 órás kezdéssel a tabella második helyén álló ESMTK gárdáját fogadja a Lázár Gyula Városi Sporttelepen. A fővárosiak hozzánk hasonlóan vereséggel kezdték az évet.

A szomszédvár DEAC otthonában maradtak alul 3-1 arányban, noha a félidőben még náluk volt az előny. A tabellán elfoglalt pozíciójukat nem különösebben befolyásolta a debreceni eredmény, megmaradt a 7 pontos előnyük az üldözőkkel szemben, a Monor elsőségét pedig aligha tudják veszélyeztetni, hacsak az őszi bajnok „el nem csúszik” valahol az idény során.
Csapatunk egy helyet veszített a Putnoktól elszenvedett vereség hatására, de mivel két kieső pozíciót elfoglaló rivális is győzni tudott, egycsapásra összetömörült a mezőny második fele. A Keleti csoporton belüli kiegyenlített erőviszonyokat jól jelzi, hogy a 6. Jászberény és a sereghajtó Tállya között mindössze 8 pontnyi különbség van. Ezért is kell minden ellenfelet a lehető legkomolyabban venni. Hatványozottan érvényes ez a legjobbakra, közülük kapunk ellenfelet szombaton.
Nehezen tértünk napirendre a hétvégi balszerencsés vereség felett. Nem szeretném mentesíteni magunkat, de Fildan Calin beinjekciózva volt kénytelen a kapuba állni egy idegsérülés miatt, azonban így is alig bírta felemelni a kezét. Saját bevallása szerint még utánpótláskorú játékosként sem védett ily módon – tekintett vissza az előző hétre Boros Tibor.
A vezetőnek más előre nem kalkulálható nehézséggel is számolnia kellett. Toca Bogdan felesleges kiállításáról van szó, akit az első félidő végén állítottak ki, mert az ellenfele felé köpött, és vehemensen förmedt a játékvezetőre. A felelőtlen tettek 4 mérkőzésre szóló eltiltással jártak.
Bogdan az MLSZ-től súlyos, a klubtól példátlan büntetést kapott, ami részben üzenet a többi játékosnak is. Az ügye példaértékű, amit ezzel lezártnak is tekintünk. Sajnos a kiállítása és Fildan sérülése valamilyen szinten behatárolta a lehetőségeinket és „felmentést adott” a többi játékosnak – tette hozzá.
Együttesünk
ezen a héten a környező településeken dolgozott a pálya kímélése miatt, mindez azonban nem hátráltatta a munkát.
Biharnagybajomban és a Bucsán tudtunk füves pályán edzeni, az eltervezett fizikai, technikai és taktikai feladatokat maradéktalanul elvégeztük. Ami a szombati bajnokit illeti, mindenképpen pontokra van szükségünk, hogy a jelenlegi pozíciónkat stabilizálhassuk. Kissé kockázatos küldetésbe kezdünk, a következő hetekben ismét ráállunk a támadófutballra, mert élesben is látni szeretném, hogy a keretünk alkalmas-e magasabb célok elérésére. Toca Bogdan mellett Zádori Imrének kell kihagynia a meccset, aki térdsérüléssel bajlódik, a mai MRI-vizsgálat eredménye dönti el mennyire komoly a probléma – mondta el Boros Tibor.
A 15 órakor kezdődő találkozóra 600 forintért válthatók a felnőtt belépők, míg a nyugdíjas, illetve diák tikettek ára 500 forint.

KÉP: Jöjjön hát a hazai tavaszi premier. Fotó: Ács Zsolt Jr.