A hetedik győzelemre hajtunk

A hetedik győzelemre hajtunk

Zsinórban hat győzelem lelki terhével lép pályára vasárnap csapatunk, amely az NB III-as labdarúgó- bajnokság 9. fordulójában a Putnokot látja vendégül 14.30 órás kezdéssel. Legutóbb május végén találkozott egymással a két gárda, akkor Borsodban, emlékezetes csatában diadalmaskodtunk 7–1-re.

Azóta persze sok víz folyt le a Sajón, nem várható ilyen gólparádé még úgy sem, hogy a látogatók egyik legjobbja, Dan-Marius Constantinescu azóta már a mi sorainkat erősíti.
– Amolyan osonópályán
szállítottuk az eredményeket eddig, ami a helyezésben is megmutatkozik – kezdte mondandóját a hétvégi találkozó kapcsán Boros Tibor szakmai koordinátor. – A fő célunk, hogy ez továbbra se teherként jelentkezzen a csapat életében, inkább önbizalmat merítsünk belőle. Ahogyan azt eddig tettük, most is csak az előttünk álló feladatra igyekeztünk koncentrálni.
Csapatunk a zsinórban aratott hat győzelemmel a második helyről várhatja a vasárnapi folytatást. A vendégek kevésbé brillíroztak eddig, bár legutóbb az Eger ellen megszerezték az első őszi sikerüket, és ezzel a 9. pozíciót elfoglalva, vezetik a mezőny második felét.
Pár betegség, sérülés nehezítette a felkészülésünket. Toca Bogdan lázas beteg, a legutóbb rúgást kapó Vincze Ákos pedig csak pénteken kezdte meg a közös edzéseket, így óvatosságból a padon kezd. Valószínűsíthető, hogy a múlt héten győztes gólt jegyző Fejes János lesz a kezdő tagja és Raducu Sorin is visszakerül a védelem tengelyébe… Bár nem gondoljuk úgy, hogy megismétlődhet a májusi nagy különbség, de a három pont begyűjtése a cél, illetve az elvárás mondta Boros Tibor, aki szerint a saját játék dominanciája mellett Katona Bence semlegesítése is kulcsmomentum lehet. A támadó többször tört már borsot az orrunk alá, most is ő a Putnok támadójátékának záloga.

NB III Keleti csoport, 9. forduló
Október 6., vasárnap, 14.30.

Füzesgyarmati SK–FC Putnok
Vezeti: Rózsavölgyi Dávid (Szabó Ferenc Szilárd, Kovács Zoltán).

Kép: A májusi emlékezetes putnoki mérkőzés egyik momentuma. Fotó: Erdős Csaba