A „jól ismert” Egert fogadjuk

A „jól ismert” Egert fogadjuk

Hevesi vasárnapok következnek a csapatunk életében. Most hétvégén az Eger látogat hozzánk, amelyet tavaly még a riválisaink feltérképezését végző asszisztens edzőnk, Vígh Ferenc irányított. Kelően ismerhetjük tehát a következő ellenfelet, bár az állomány ott is jelentősen kicserélődött a munkássága óta.

– A nyáron alapos változások történtek Egerben is, tíz új játékos érkezett hozzájuk, teljesen más felfogásban készültek, mint az átlag csapatok. Igaz mindez az eddigi eredményességben nem látszik, de azért ahogy az EMSTK ellen is igazolták, tudnak meglepetést is okozni. Több felállási formációt alkalmaztak a bajnokság eddigi menete során. Előszeretettel alkalmazzák az egész pályás letámadást, vélhetően ennek tulajdonítható, hogy viszonylag sok gólt kapnak, mert túlságosan is előretolják csapatukat. Arra számítunk, hogy ellenünk is felvállalják a nyílt sisakos játékot, ami kedvezhet nekünk, mert megnyílhatnak a támadóink előtt a területek fedte fel dossziéja egri fejezetének nyilvános részeit Vígh Ferenc.