Az előjelelek nem túl kedvezőek

Az előjelelek nem túl kedvezőek

Két héttel a Szolnok után újabb „VIP-vendég” látogat Füzesgyarmatra. Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Keleti csoportja negyedik helyén álló csapatunk vasárnap 16.30 órától a tabellán 6 ponttal közvetlenül előttünk álló Erzsébeti SMTK gárdáját fogadja az újabb hazai siker reményében.

A találkozó hivatott választ adni arra, hogy maradhat-e reális sanszunk valamelyik érmet érő pozíció elérésére. Ehhez természetesen csak a győzelem lehet elfogadható eredmény számunkra, ugyanakkor a héten rengeteg problémával kellett megküzdeni, ami talán még a jó képességű ellenfélnél is nagyobb kihívást jelent.
A bajnokság folyamán a legbizonytalanabb hetünket zártuk, hiszen különböző okok miatt csupán tucatnyi mezőnyjátékos állt a rendelkezésünkre. Közülük többen egyáltalán nem edzettek és az esetleges játékukra is csak a mérkőzés napján derül fény. Most még talány számomra, leszünk-e annyian, hogy a megszokott szerkezetben küldhetem pályára a csapatot, vagy ad-hoc jelleggel kell az utolsó pillanatban megválasztani a hadrendet, a rendelkezésre állók létszámához igazodva osztotta meg a meccsel kapcsolatos legjelentősebb problémáit Boros Tibor szakmai koordinátor.
Elmondása szerint a kis létszám miatt a heti csapatszintű taktikai képzést nem is tudták végrehajtani, éppen ezért az egyéni fejlesztésre helyezték a hangsúlyt.
Az aktuális ellenfélről, valamint az elvárásokról a következőket nyilatkozta:
Az erzsébetieké évek óta masszív csapat, amely magas szintre fejlesztette az alapjátékát, és mindez kellő eredményességgel is társul. Szinte az egész bajnokság során a dobogón állnak, éppen ezért ideális esetben sem lenne egyszerű feladat a legyőzésük. Tudjuk, hogy náluk is akadnak hiányzók, és olyan játékosok is akik még csak egy-két hete épültek fel a sérülésükből. A szokásoknak megfelelően sikerült őket megfelelően feltérképeznünk, igyekszünk majd ellenük is saját játékunkat dominanciára juttatni. Még nem tudom, hogy milyen hadrendben futunk, ki de mindenképpen győzelem lesz a cél, ha ez embert próbáló feladat is lesz – fogalmazott Boros Tibor.

NB III Keleti csoport, 24. forduló
Április
21., szombat, 16.30.
Füzesgyarmati SK–Erzsébeti SMTK
Vezeti:
Mencsik László (Szarvas László, Molnár Alex).

Kép: A kapu előtt mindenképpen nagyobb koncentrációra lesz szükség, mint Miskolcon. Fotó: Erdős Norman