Vasárnap a tavaszról előrehozott második forduló keretében Cegléden zárja az évet a csapatunk. Újabb rangadó vár tehát a fiúkra, melynek eredményétől függetlenül már biztosan a Keleti csoport éléről várhatjuk a március 8-i folytatást, csak az nem mindegy, hogy sikerül-e megőriznünk a 4 pontnyi előnyüket a DEAC-cal szemben?

A debreceniek helyzete lényegesen könnyebbnek tűnik, hiszen odahaza fogadhatják a mezőny alsó harmadában tanyázó Tállyát. Ezzel szemben ránk az a Cegléd vár, amely tavaly még az NB II-ben szerepelt, két éve pedig ebben az időszakban – a mostanihoz hasonló módon ott is a dobogó alsó fokán tanyázott a későbbi feljutó, MTK, Kisvárda duó mögött.
Mindkét csapatnak megvannak a másikról a szükséges információi. A bajnokság végén a fontos mérkőzéseinken megpróbáltuk az ellenfelekhez igazítani a hadrendünket, ami bevált, így azután ezen nincs okunk változtatni Cegléden sem mondta el Boros Tibor szakmai koordinátor. Ez a hét már a frissítésről és a szinten tartásról szólt. Az év végéhez közeledve, sok múlik majd a motiváltságon, de bízom benne, hogy esetünkben ezzel sem lesz probléma.
Bár a csapatunk a legutóbbi két héten a Tiszaújvárossal és a Jászberénnyel szemben is megszakította az addigi nyeretlenségi sorozatát, az Ózd kizárása nem jött jól számunkra. Tőlünk ugyanis 3 pontot vontak le, a Jászberény és a Cegléd viszont csupán egyet veszített, mivel annak idején döntetlenre végzett a borsodi alakulattal.
Bár számoltunk azzal, hogy elveszik az Ózd elleni három pontot, mégis megérintett bennünket a dolog, hiszen a jogos kizárásnak a Jászberény és a Cegléd is haszonélvezője lett, ezzel pedig valamennyire tömörült az élmezőny tette hozzá a gyarmati vezető. A játékosaink hozzáállásán viszont ez nem változtat, és mindannyian bízunk benne, hogy a pályán a házigazdákkal szemben visszaállítjuk majd a tíz pontnyi különbséget!
Jó hír a szurkolóinknak, hogy a keret valamennyi tagja rendelkezésre áll, így a szakvezetés ezen a hétvégén is a bőség zavarával küszködik.

NB III Keleti csoport, 17. forduló
December 1., vasárnap, 13.00.

Ceglédi VSEFüzesgyarmati SK
Vezeti: Szommer Attila (Kis Zoltán, Tinnyei Zsolt).

Kép: Villand Róbert számára bizonyára emlékezetes maradt a ceglédi találkozó. Fotó: Nagy Marcell