Csank János legénysége érkezik

Csank János legénysége érkezik

Az előttünk álló szombaton hazai pályán folytatja a bajnoki szereplését csapatunk. Az eddigi két döntetlen után más célunk aligha lehet a 17 órakor kezdődő mérkőzésen, mint az első győzelem megszerzése. Ehhez Csank János alakulatát kell két vállra fektetnünk, amely tavasszal hasonló párban tört már borsot az orrunk alá, ugyanakkor az idényt pocsékult kezdte, hiszen mindkét gyöngyösi találkozóján pont nélkül maradt.