Elmarad a szombati bajnoki nyitányunk

Elmarad a szombati bajnoki nyitányunk

Újabb héttel héttel hosszabbodik a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata téli felkészülési időszaka. Az elmúlt napok havazása és mínuszai miatt a DEAC Dóczy József utcai pályája gyepszőnyege nincs játékra alkalmas állapotban, ezért a tavaszi nyitányt jelentő szombati találkozót az MLSZ hozzájárulásával elhalasztották.

Időközben az új időpontban is megállapodtak az érdekeltek. Ennek megfelelően március 21-én, szerdán 15 órától pótolják a mostani halasztást. Nem ez lesz az egyetlen bajnoki, amit nem tudnak megrendezni. A Cigánd–Putnok borsodi derbit, valamint az ESMTK–Tállya 90 percet hasonló okokból kellett átdátumozni, ugyancsak március 21-re.
A debreceni klub vezetői már szerdán este jelezték számunkra, hogy a pályájuk állapota nem teszi lehetővé a mérkőzés lejátszását, hivatalossá azonban csak ma vált a halasztás, miután a szövetség versenybizottsága tudomásul vette a bejelentésüket. Az elmaradó bajnokit edzőmérkőzéssel szeretnénk pótolni, próbálunk erős edzőpartnert találni szombatra – fogalmazott Boros Tibor szakmai vezető.

A debreceni klub szakosztályvezetője, Pöszmet Tibor az alábbi halasztási kérelmet nyújtotta be:

„Tisztelt Versenyigazgatóság!
Ezúton szeretném önöket tájékoztatni, hogy a Debreceni Egyetem DEAC Sporttelep füves pályája mostani állapotában teljes mértékig alkalmatlan a játékra. Jelenleg 4-5 centiméteres fagyott jeges hó borítja a megfagyott talajt, a hóréteg esetleges olvadása esetén amire az időjárás előrejelzés alapján semmi esély nem mutatkozik is csak a jeges talajon lévő sár borítaná, ami jelentősen sérülésveszélyes, hasonlóan a jelenlegi állapotához!
Szeretném kérni a tisztelt igazgatóságot a játékosok fokozott sérülésveszélyére és a pályában keletkező károkra való tekintettel a mérkőzés halasztott időben történő lejátszására!”

A vezető a pályáról készült alábbi fotókat mellékelte a kérelme mellé.