Emlékek a csepeli „ostromról”

Emlékek a csepeli „ostromról”

Ponttal tarsolyában térhetett haza csapatunk vasárnap este a Csepeli stadionból, így megtartottuk kétpontos előnyünket az MTK Budapest fiataljaival szemben. A 90 percről Hajdu Csaba erőnléti edző elevenítette fel emlékeit.

„Idegenben mindig elfogadható eredmény a döntetlen – szokták mondani a labdarúgásban közreműködők. Így a hétvégi eredményünk is elfogadható, bár a kidolgozott helyzetek alapján nem álltunk messze attól, hogy mindhárom pontot bezsebeljük. Az első félidő túl sok izgalmat nem tartogatott, mezőnyben zajlottak inkább az események. Gólszerzésre alkalmas szituáció nem is alakult ki egyik kapu előtt sem. Mindkét védelem a helyén volt, rendre elhárította a támadásokat. Szünet után a szerkezetváltás, valamint a cserék meghozták a várva várt áttörést, sikerült több helyzetet is kidolgoznunk, több alkalommal vezettünk ígéretes támadást. Sajnos ezeket nem sikerült góllal zárnunk, mert vagy az utolsó passz nem sikerült, vagy az MTK kapusa hárított, így nem tudtuk megszerezni a vezetést. Mi domináltunk, javarészt nálunk volt a labda, a 85. perc környékén mégis a hazai csapat tudott gól szerezni. Ezt követően az események felgyorsultak, minden erőnket egyesítve komoly nyomás alá helyeztük ellenfelünk kapuját és az utolsó percben megszereztük az egyenlítő találatot. Az akarattal, a kitartással, a mezőnyben végzett munkával teljesen elégedett vagyok, míg korábban az utolsó percekben mi veszítettünk pontot vagy pontokat, most nekünk sikerült a pontszerzés! Bízom benne, hogy ennek az egy pontnak a végelszámoláskor még nagy jelentősége lesz! Hajrá Popi, minél előbb épülj fel!”