Hét játékosunk folytatja máshol

Hét játékosunk folytatja máshol

Az első érkezőkről és a biztos maradókról már beszámoltunk, ennek megfelelően távozók is akadnak csapatunknál. Pillanatnyilag hét olyan játékos akad, aki bizonyosan nem gyarmati mezt ölt magára ősztől. Egyesek a több játék reményében keresnek másik együttest maguknak, másokat munkájuk, vagy egészségi állapotuk gátol meg a további szerepvállalásban. Lássuk kik is az érintettek, akiknek a pályafutásukhoz ezúton kívánunk további sikereket!

A saját nevelésű Farkas Zsolt munkahelyváltás miatt már a szezon végén sem tudta látogatni az edzéseket, emiatt valószínűsíthető, hogy valamelyik környékbeli alacsonyabb osztályú együtteshez igazol a nyáron. Bajnók Imre is hasonló okok miatt vált. „Kusza” ausztriai munkavállalásra „adta a fejét”, ott igyekszik új csapatot találni magának. Nagy Sándornak lejárt a kölcsönszerződése, de nincs realitása a visszatérésének, mivel a több lehetőség miatt maga jelezte, hogy máshol folytatná. Bakk Ádám esete a legegyedibb, ő ugyanis azért távozik, hogy a felsőfokú tanulmányait Debrecenben megkezdő barátnőjét követhesse. Lukács Zsombor személyes elképzelései nem találkoztak a szakvezetésével, így ő is új klubot kereshet. Sipos Krisztián részben munkahelyi elfoglaltságok, részben kezdődő gerincsérve miatt nem tudja bevállalni a napi edzésmunkát, Zádori Imre térde sem alkalmas az ilyen szintű terhelésre, ezért korrektül megköszönte az eddigi lehetőséget.
Akadnak olyan játékosok is, akiknek a további sorsuk egyelőre bizonytalan. Varga Márkó például szívesen maradna és a vezetés is marasztalná, de a jövője fővárosi klubja, a Budapest Honvéd kezében van. Szintén rendezetlen Zádori Sebastian ügye. A játékos és a klub nem zárkózott el a közös folytatástól, az álláspontok sem állnak távol egymástól, az egyezség azonban még várat. Ennek lehet a függvénye a további játékosok érkezése is.
– A tárgyalásaink pillanatnyi állapotában négy-öt szabad hely van még kiadó, ezek többsége egy héten belül realizálódhat, az átalakítást azonban csak a felkészülési időszak elején fejezzük be. Olyan keret kialakítását tervezzük, amely a létszámát és a minőségét tekintve is túlmutat a tavaszin – árulta el Boros Tibor szakmai koordinátor.

Kép: Bajnók Imre, alias Kusza 6 évnyi szolgálat után vált. Fotó: Nagy Marcell