Heti tipp párbaj

Heti tipp párbaj

 

Az új idénnyel újra indítjuk a tipp párbaj rovatot, amelyben a bajnoki fordulók előtt játékosaink véleményét kérjük ki az aktuális hétvégi forduló mérkőzései végkimenetelének megtippelésére.

A keretből mindenki sorra kerül, a legsikeresebbek pedig újbóli összevetéssel döntik el, ki lesz az őszi tippkirály!
Az első héten a nyáron érkező szélső középpályást, Kinczel Ervint, valamint a kisebb sérülés után újból bevetésre készen álló védőt, Vincze Dániel avatott megérzéseibe.

1. forduló
Szolnoki MÁV FC–Salgótarjáni BTC
Kinczel Ervin: – Tavaly még két osztály választotta el ezt a két csapatot, de azóta játékerőben kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ezért is várok döntetlent. Tipp: X
Vincze Dániel:
Úgy értesültem, hogy mindkét alakulatnál komoly változások voltak, de azt gondolom, a szolnokiak nagyobb tapasztalattal rendelkeznek. Tipp: 1
Cigánd SE–Jászberényi FC
K. E.: – Az előző bajnokság erőviszonyaihoz mérten a Jászberény jelentősen megerősödött, ellene nehéz lesz pontot szerezni bárkinek. Tipp: 2
V. D.:
A vendégcsapat tavaly masszív volt, véleményem szerint ugyanezt a képet fogjuk kapni róluk ebben a szezonban is. Tipp: 2
Debreceni EAC–Putnok FC
K. E.: – A Putnok idén is dobogóra hajt, Debrecenben pedig hiába van sok rutinos, jó képességű labdarúgó, ennek ellenére borsodi sikert várok. Tipp: 2
V. D.:
A Debrecen tele van volt élvonalbeli játékosokkal, a rutin és a tapasztalat tehát előny lehet, viszont a tavalyi bronzérmes is jó erőt képvisel. Tipp: X
Eger SE–FC Tiszaújváros
K. E.: – Az újvárosiak nagyon jól erősítettek a nyáron, ők is éremvárományosoknak számítanak, ezért is számítok a győzelmükre. Tipp: 2
V. D.:
Az egriek újoncok, nem tudom milyen erőt képviselnek majd, de úgy gondolom, hogy a Tisza-partiak a csoport egyik kimagasló csapata lesznek, ezért vendégsikert sejtek. Tipp: 2
Füzesgyarmati SK–Nyírbátori FC
K. E.: – Magasabb célokért kezdjük ezt az évet, az ahhoz vezető úton idehaza különösen jól kell teljesítenünk, és minden megszerezhető pontot be kell gyűjtenünk. Tipp: 1
V. D.:
Sokat erősödött csapatunk, rutinosabbak, egységesek és szervezettek lettünk, kötelező hazai győzelmet várok. Tipp: 1
Gyöngyösi AK–Sényő FC
K. E.: – Az újonnan felkerült Sényő meglepetéscsapat lesz, amely a mezőny első felében végezhet, ezért is számítok vendégsikerre. Tipp: 2
V. D.:
A gyöngyösiek kerete tudtommal nem sokat változott, de így sem szabad őket leírni, a Sényőről sok jót hallottam, véleményem szerint pontot rabolnak majd. Tipp: X
Erzsébeti SMTK–Tállyai KSE
K. E.: – Sok múlik majd azon, hogy a házigazdák melyik idény arculatát mutatják a pályán, a vendégek ettől függetlenül képesek lehetnek pontot szerezni. Tipp: X
V. D.:
A fővárosi gárda évek óta összeszokott csapatot mutat magáról, ezért is várok sima hazai sikert. Tipp: 1
Diósgyőri VTK II.–Sajóbábonyi VSE
K. E.: – Szerintem a diósgyőri fiatalok jól kezdik majd az évet, és legyőzik az újonc szomszédvárat. Tipp: 1
V. D.:A diósgyőri fiatalok magabiztosan otthon tartják a három pontot. Tipp: 1