Az új idénnyel újra indítottuk a tipp párbaj rovatot, amelyben a bajnoki fordulók előtt, játékosaink véleményét kérjük ki az aktuális hétvégi forduló mérkőzései végkimenetelének megtippelésére. A keretből mindenki sorra került, a legsikeresebbek pedig újbóli összevetéssel döntik el, ki lesz az idény tippkirálya!
A 23. fordulóra vonatkozólag két támadó játékosunk, Lukács Zsombor és Pölöskei Péter előrejelzését ismerhetjük meg, az előző heti szereplők közül pedig Fildan Calin 4, Toca Bogdan 5 pontos tippet adott.

Salgótarjáni BTC–Putnok FC
Lukács Zsombor: Bár a tarjániak edzőváltáson estek át, nem biztos, hogy ezzel képesek lesznek megmenekülni. A jobb erőt képviselő Putnok mindhárom pontot begyűjtheti. Tipp: 2
P. P.:Az edzőváltást követően a Tarján biztosan győzelemre tör majd, de a Putnoknak is kellenek a pontok az élmezőnyben maradáshoz, és az ő akarata érvényesül majd. Tipp: 2
Sajóbábonyi VSE–FC Tiszaújváros
L. Zs.: Az újvárosiak legutóbbi eredménye arra utal, hogy jó formába kerültek, most is esélyesként utazhatnak az újonchoz. Tipp: 2
P. P.:A Sajóbábonynak minden megszerezhető pontra szüksége van, hazai pályán nem is könnyű legyőzni, a döntetlent bárki ellen képes hozni. Tipp: X
Jászberényi FC–Debreceni EAC
L. Zs.: Magabiztos hazai sikert várok, hiszen a Jászberény az osztály egyik legjobb csapata. Tipp: 1
P. P.:A listavezető Berényt a rutinos játékosokból álló Debrecen sem tudja megállítani. Tipp: 1
Szolnoki MÁV FC–Eger SE
L. Zs.: A Tisza-partiaknál vélhetően megmozdítja az állóvizet a hétközi edzőcsere, és az új impulzusok által vezérelve simán lehozzák ezt a mérkőzést. Tipp: 1
P. P.:A szolnokiak bizonyára rendezik a soraikat a gyarmati fiaskót követően, így minden reményük megvan a három pont begyűjtésére, a hullámzó formát mutató Eger ellen. Tipp: 1
Cigánd SE–Sényő FC
L. Zs.: A Cigándnak minden pontra égetően nagy szüksége van, és odahaza képes lehet döntetlent elérni az erősebbnek tűnő Sényő ellen. Tipp: X
P. P.: A kiesés elől menekülő hazaiak nem boldogulnak a jó formában szereplő Sényővel. Tipp: 2
Tállyai KSE–Nyírbátori FC
L. Zs.: Hasonló erőt képvisel a két csapat, ezért is számítok döntetlenre. Tipp: X
P. P.:A Tállya hazai környezetben minden csapat ellen képes pontot szerezni. Egyenlő erők csatája várható. Tipp: X
Erzsébeti SMTK–Gyöngyösi AK
L. Zs.: Az erzsébetiektől az utóbbi hetekben elpártolt a szerencse, ezért a pontokkal is adósak maradtak. Úgy érzem, hogy a kiesés elől menekülő Gyöngyös is meglepheti őket! Tipp: X
P. P.:Az utóbbi időben nem hozza formáját a „Liza”, de azért hazai pályán képes legyőzni a Gyöngyöst. Tipp: 1
Diósgyőri VTK II.–Füzesgyarmati SK
L. Zs.: Az utóbbi hetekben remek formában játszik a csapatunk, éppen ezért legalább kétgólos sikerben reménykedem, a tavaszra szintén „kikupálódó” diósgyőri fiatalok ellen. Tipp: 2
P. P.:Azok után, hogy sikerült legyőznünk a listavezetőt, szeretnénk megtartani a jó formánkat. A diósgyőrieké sokat futó, játszó csapat, de ha a saját játékunkat tudjuk nyújtani, akkor begyűjthetjük mindhárom pontot. Tipp 2

A verseny állása:
17. forduló: Nagy Tibor (5) – Urbán Sándor (2)
18. forduló: Székely Dávid (4) – Vincze Ákos (5)
19. forduló: Raducu Sorin (5) – Ivicsevics Márk (4)
20. forduló: Kinczel Ervin (3) – Kis Szabolcs (4)
21. forduló: Popescu Robert (4) – Villand Róbert (4)
22. forduló: Fildan Calin (4) – Toca Bogdan (5)