Heti tipp párbaj

Heti tipp párbaj

Az új idénnyel újra indítottuk a tipp párbaj rovatot, amelyben a bajnoki fordulók előtt, játékosaink véleményét kérjük ki az aktuális hétvégi forduló mérkőzései végkimenetelének megtippelésére. A keretből mindenki sorra került, a legsikeresebbek pedig újbóli összevetéssel döntik el, ki lesz az idény tippkirálya!

A második forduló párharcai kapcsán két belső védőnk, Vincze Ákos és Raducu Sorin véleményét kértük ki, az előző heti páros tagjai közül pedig Lukács Zsombor 2, Bajnók Imre 4 meccs végkimenetelét találta el.

Eger SE–Erzsébeti SMTK
Vincze Ákos: – Az első mérkőzés arra utal, hogy az Egerben kicsit elkalibrálták magukat, az ESMTK megmaradt masszív csapatnak, nem is jelenthet számára gondot a három pont begyűjtése. Tipp: 2
Raducu Sorin: – Az erzsébeti megmaradt topcsapatnak, nem lesz könnyű dolga Egerben nyerni, de úgy gondolom, hogy megoldja majd. Tipp: 2
Füzesgyarmati SK–Ceglédi VSE
V. Á.: – Egy újabb bajnokesélyes riválissal fogunk találkozni. A keretünk talán valamivel erősebb, ennek megfelelően javítani szeretnénk a jászberényi rajton. Tipp: 1
R. S.: – Nem vár ránk sétagalopp, de hazai pályán meg kell nyernünk ezt a meccset, hogy nem szakadjunk le túlságosan az élmezőnytől. Tipp: 1
Gyöngyösi AK–Jászberényi FC
V. Á.: – A Gyöngyös erősödött annyit, hogy idén komolyabb kihívásoknak is meg tud majd felelni. Ez is egy ilyen lesz! Tipp: X
R. S.: – Azt gondolom, hogy a nyáron jelentősen feljavított hazai együttes meglepheti a Jászberényt. Tipp: 1
Diósgyőri VTK II.–FC Tiszaújváros
V. Á.: – A miskolci fiatalok a nyitányon sima vereséget szenvedtek, a vendégek kerete viszont erre az évre sem gyenge, rutinból megoldják ezt a mérkőzést. Tipp: 2
R. S.: – A miskolciak rosszul szálltak be a bajnokságba, de most javíthatnak az újonc ellen. Tipp: 1
Debreceni VSC II.–Balassagyarmati VSE
V. Á.: – A debreceni fiatalok koruknál fogva szélsőséges teljesítményre képesek. Néhány rutinos emberrel kiegészülve bárkit meg tudnak szorítani, most is erre számítok. Tipp: 1
R. S.: – Ismeretlen számomra a két gárda, de a kis Lokinál játszanak olyan kvalitású játékosok, akik képesek lehetnek eldönteni a mérkőzést. Tipp: 1
Putnok FC–Sényő-Carnifex FC
V. Á.: – A tavalyi idényből kiindulva, két acélos csapat találkozik. A Putnok odahaza masszív csapatnak számít, de a Sényőt sem szabad leírni vendégként. Tipp: X
R. S.: – Két közel azonos tudású erős csapat találkozója pontosztozkodással zárulhat. Tipp: X
Tállya KSE–Debreceni EAC
V. Á.: – A szerencsés körülmények között bennmaradó Tállya előző heti eredménye biztató képet fest, a DEAC hozzá hasonlóan döntetlennel indult, most sem lesz ez másként. Tipp: X
R. S.: – A hazaiakról kevés használható információm van, a Debrecen viszont edzővel és játékosokkal is erősödött, ennek megfelelően a meccs esélyese nálam. Tipp: 2
FC Hatvan–Ózdi Kohász SC
V. Á.: – Az újoncok csatájában az erősebb kerettel rendelkező Ózdot látom favoritnak. Tipp: 2
R. S.: – Nem tudni, hogy az újonnan beszálló két gárda mire lesz képes, ezért is gondolok döntetlenre. Tipp: X