Ilyen volt a kispadról a „gyarmatosítás”

Ilyen volt a kispadról a „gyarmatosítás”

Remek győzelemmel folytatta szereplését hétvégén a csapatunk. A nehéz helyzetben lévő Balassagyarmat elleni sikerrel biztossá vált, hogy ősztől is NB III-as mérkőzéseket láthatnak szurkolóink, illetve a Gyarmatra látogató focikedvelők, szimpatizánsok. A szombati 90 percet Hajdu Csaba erőnléti edző révén, szakmai szemszögből, a kispadról nézve is felelevenítettük.

„A hétvégi derbi nagyon jól sikerült. Jó ellenfél ellen, élvezhető mérkőzést játszottunk. Végig a kezünkben tartva az irányítást, sikerült úgy alakítanunk a forgatókönyvet, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. Három gólt szereznünk, és egymást követően a második mérkőzést sikerült gól nélkül lehoznunk, mely a stabil védekezésünknek köszönhető! Koncentrálva, lendületesen, agresszívan, pontosan, ígéretes támadásokat vezetve játszottunk. Viszonylag hamar megszereztük a vezetést, már a második támadásunkat gólra váltottuk. A második félidőben egy fejessel dupláztuk meg az előnyünket, majd a mérkőzés végén a hosszúba emelve a labdát, harmadszor is a kapuba találtunk. Szerencsére eközben az ellenfél támadásait rendre sikerült megállítanunk, a támadó zónájukban nem tudtak érvényesülni. Megdolgoztunk a három pontért, melynek megszerzése egyetlen percig sem forgott veszélyben. Ezzel sikerült bebiztosítani a jövő évi tagságunkat az osztályban, ami nagyon jó érzés. Egy újabb „tehertől” szabadultunk meg, ettől kezdve a minél jobb pozíció megszerzésére kell törekednünk a bajnokság hátralévő időszakában. Szeretnénk minél több pontot összegyűjteni a soron következő mérkőzéseken, de csak akkor tudunk eredményesek lenni, ha továbbra is szervezetten, fegyelmezetten, koncentrálva játszunk! A játékosoknak nem szabad elkényelmesedniük, ugyanúgy kell dolgozniuk tovább, ahogyan eddig is tették. Hajrá Gyarmat!”

Kép: Styecz Milán adta meg a „kezdőlökést” a csapatnak. Fotó: Erdős Csaba