Kapus érkezett Dunaharasztiból

Kapus érkezett Dunaharasztiból

A nyári holtidő hatodik új igazolását mutatta be csapatunk vezetése. Márkus Zsolt menedzser segédletével a korábban igazolt mezőnyjátékosok mellé ezúttal kapust szerződtetett Boros Tibor szakmai koordinátor.

Olyan ember ölti magára a klub szerelését, akinek kellő helyismerete lehet, hiszen Ivicsevics Márk Fülöp karrierje Szeghalmon indult. 13 évesen igazolt a Békéscsabai UFC-hez, ahonnan két esztendő után a Honvéd Akadémiában folytatta. 19 évesen mutatkozhatott be a felnőttek között a kispestiek NB III-as csapatában. A 2016/17-es szezont Dunaújvárosban töltötte, a legutóbbi év során pedig Dunaharasztiban szerepelt a Nyugati csoportban.
Az őszi keretben három kapus számára jut hely, a 21 esztendős Ivicsevics Márk a második számú hálóőr lehet a csapatkapitány Fildan Calin mögött, akire bátran támaszkodhat a szakvezetés.

Kép: A szerződéskötés pillanatai