Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését csapatunk, amely szombaton 16 órától a Gyöngyösi AK alakulatát fogadja. A nyírbátori bravúr után meglehetősen balszerencsés volt a gárda a héten, hiszen a legtöbb riválistól eltérő módon 3 ponttal megfogyatkozott a számlánk a Salgótarján kizárásának köszönhetően, illetve annak eredményei törlésével. Az őszi nógrádi bravúr tehát papíron semmissé vált, éppen ezért értékelődik fel a soron következő párharc.

Két pozíciót veszítettünk a számukra igen kedvezőtlen döntés miatt, így mindössze 3 pont választ el bennünket a sereghajtó Balassagyarmattól. Utólag ezért is jött jól a múlt heti bravúros nyírbátori fordítás, ennek ellenére tovább csipkedhetik magukat a játékosok, hogy újból stabilizálják pozíciójukat a veszélyeztetett zóna előtt. A mezőny egyébként rendkívül tömör és kiegyensúlyozott, a 6. Diósgyőrt mindössze 4 pont választja el a már említett Ipoly-partiaktól, vagyis minden egyes mérkőzés felértékelődik. A mostani sem kivétel ez alól.
– Nyírbátorban végre siker koronázta a meccs végén az erőfeszítéseinket. Ez a siker nagyon jó alapot teremtett a hételeji jó hangulatú munkához. Erősítve az egységet, szerdán csapatépítő jellegű programon vettünk részt, másnap viszont hideg zuhanyként ért bennünket a Salgótarján kizárása. Azt kértem a játékosoktól, hogy az érthető csalódottság ellenére gyorsan tegyék túl magukat a dolgon, mivel a versenyszabályzatnak megfelelő döntés született. Nekünk nem a zöld asztalánál kell megvívni a csatáinkat, sokkal inkább a hétvégi nagyszerű győzelemből kell építkeznünk. Olyan koncentráltsággal és hozzáállással minden ellenfelünkkel szemben esélyesként léphetünk a pályára, beleértve a Gyöngyös elleni találkozót is – foglalta össze dióhéjban a csapata háza táján történt heti aktualitásokat Boros Tibor szakmai koordinátor.
Az aktuális ellenfél egyetlen ponttal és három pozícióval áll mögöttünk, igaz két találkozóval is többet játszott. A tavaszi produktummal nem igazán voltak elégedettek a Mátra-alján, ennek lett a következménye, hogy hétfőn Török Jánost a tapasztalt mesteredző, Csank János váltotta a kispadon.
– Függetlenül az új edző személyétől, egy adott csapatban ilyenkor minden játékos extra motiváltsággal lép pályára, hogy tiszta lappal indítson és bizonyítson. Vélhetően ez most lesz másképp, ettől függetlenül nekünk csak a saját taktikának és játékunkra kell fókuszálnunk – jegyezte meg a váltással kapcsolatban Boros Tibor.
A szakmai stábunk szerencsére kellemes gonddal küzd, hiszen Toca Bogdan eltiltásán kívül más hiányzó nincs, 21 egészséges labdarúgó áll rendelkezésre, közülük kell kiválasztani azt a hármat, akit már nem lehetséges nevezni.
– Jelentősen nem szeretnénk átalakítani a múlt heti tizenegyet, nem kizárt azonban, hogy az ellenfél játékához igazodva egy-két poszton más kezd majd. Az előzmények alapján egyértelműen csak a három pont megszerzése az elfogadható, hogy stabilizálhassuk a helyünket, és a bajnokság finisére akár merészebb célokat is kitűzhessünk magunk elé – tette hozzá a szakmai koordinátor.

NB III Keleti csoport, 21. forduló
Március 31., szombat, 16.00.
Füzesgyarmati SK–Gyöngyösi AK
Vezeti: Leél-Őssy Ádám (Csóra Szabolcs, Vad Anita).

Címlapon: Sipos Krisztiánéktól itthon is hasonló odaadást várunk, mint Nyírbátorban. Fotó: Ács Zsolt Jr.