Ki-ki meccset játszunk Szolnokon

Ki-ki meccset játszunk Szolnokon

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az NB III-as labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában a Keleti csoport rangadóját vívja vasárnap csapatunk, amely 15.30 órás kezdéssel a szolnoki Tiszaligeti Stadionban lép pályára. A tavaly még másodosztályban szereplő vasutasok, pillanatnyilag két hellyel állnak előttünk és a tabellán a harmadik pozíciót foglalják el.

Talán az idény legnehezebb mérkőzése vár ránk, ami azért sem előnyös, mert idegenben kell pályára lépnünk a tavaly még NB II-es Tisza-partiak ellen. A házigazdák mérsékeltebb kezdés után meggyőző sikereket arattak a négy évvel ezelőtt NB I-es gólkirályi címet szerző Simon Attila vezérletével. Mindez arra utal, hogy jól sikerült számukra a nyári átalakulás és ebben az osztályban meghatározó tudású játékosokkal sikerült feltölteniük a keretüket – jegyezte meg az aktuális ellenfélről Boros Tibor szakmai koordinátor.
A vezető hozzá tette azt is, hogy
támadó szellemű focit vár a szolnokiaktól, de mivel saját csapata is hasonló stílusban játszik, kíváncsian várja, hogy a nyíltsisakos küzdelemből ki kerül majd ki győztesen?
– Jó passzban vagyunk, de a heti felkészülésünket több váratlan esemény is beárnyékolta. Sajnos a debreceni védők nem igazán kímélték Prasler Thomast, aki több rúgást kapott hátulról, ennek következtében edzéseket kényszerült kihagyni. Péntekre Achim Ádám is belázasodott, aki antibiotikumos kezelést kap, ezért biztosan nem szerepelhet a hétvégi mérkőzésen. További három labdarúgónk hagyott ki foglalkozást egyetemi tanulmányai miatt, ami persze nem befolyásolja a játékukat. A gondok ellenére a hetekkel ezelőtt kitűzött út mentén haladtunk, tovább iskoláztuk a kijelölt taktikai elemeket. Mindez az elmúlt két hétben már eredményre vezetett bennünket, remélhetőleg Szolnokon is visszaköszönnek a különböző szituációk megoldására elsajátított elemek. Úgy gondolom, hogy ideális esetben ez minimum pontszerzéshez fog segíteni bennünket – tette hozzá Boros Tibor.

NB III Keleti csoport, 7. forduló
Szeptember 16., vasárnap, 15.30.
Szolnoki MÁV FC–Füzesgyarmati SK
Vezeti: Kulcsár Katalin (Kovács Gábor, Szabó Ferenc Szilárd).

Kép: Ha sikerülne megismételnünk az egri teljesítményünket, azzal lehetne keresnivalónk. Fotó: Agócs László