Kihagyja a hétvégét az ESMTK gólzsákja

Kihagyja a hétvégét az ESMTK gólzsákja

Vereséggel kezdte az évet Debrecenben a hétvégi bajnoki ellenfelünk, ezzel 10 pontra távolodott a listavezetőtől, igaz egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a Monornál. Az ESMTK meglehetősen „légüres térben” áll a tabella második helyén, a közvetlen riválisok 7-8 pontos elmaradással követik.

A téli átigazolási szezonban nem volt nagy mozgás az erzsébetiek öltözőjében, vagyis egyben maradt az őszi masszív keretük. Mindössze Nádházi Ákos távozott a több játéklehetőség reményében a Dabas-Gyón FC együtteséhez, illetve Mohácsik Gábor dőlt ki tartósan a sorból, egy súlyos sérülése miatt. Mivel az érintett labdarúgók középpályások, így a piros-fehérek szakvezetése ezt a csapatrészt erősítette meg télen.
Mészáros Lászlót a közvetlenül is konkurens Monortól szerződtették, a másik új szerzemény, Gyökér Tamás Balázs pedig Szigetszentmiklósról került Pesterzsébetre. A keret létszámát gyarapítja az U19-es gárdából felkerülő, mindössze 17 esztendős Tóth Dávid.
A tapasztalt 26 éves védekező középpályás, Mészáros László nem ismeretlen szűkebb pátriánkban sem, hiszen évekkel korában megfordult az Előrében, ahonnan Szigetszentmiklós és a Pénzügyőr SE érintésével került a Keleti csoport éllovasához tavaly januárban. A debütálása nem sikerült túlságosan fényesre a piros-fehéreknél, hiszen Debrecenben a 90. percben kapott lehetőséget, mégis a társainál korábban kellett elhagynia a játékteret, mivel három minutával később kiállították.
A 20 esztendős Gyökér Tamás a Honvédnál lett igazolt játékos, 2013-ban váltott és lett a szigetiek játékosa. Az SZTK tavalyelőtt visszaléptetett NB II-es csapatában háromszor jutott szóhoz, a Pest megyei bajnokságban szereplő, de onnan időközben kizárt gárdának azonban törzstagja volt ősszel. Az erzsébeti csapatban egyelőre nem kapott lehetőséget, de hétvégén erre is sor kerülhet, mivel a fővárosiak több emberüket is nélkülözni kényszerülnek Gyarmaton. Mészáros Lászlón kívül sárga lapok miatt a pillanatnyilag 10 találattal álló házi gólkirály, Boda József és tapasztalt védő, Bányai János Róbert fog hiányozni.

KÉP: A pillanat, amikor a házi gólkirály Boda József „kilőtte magát” a gyarmati meccsről. A pesterzsébetiek nehezen szembesültek azzal, hogy a tavaszi DEAC már nem az, amelyet ősszel 7–1-re letaglóztak. Fotó: DEAC/Facebook