Vasárnap a jó képességű Jászberény gyöngyösi alkalmi otthonában lesz jelenése a csapatunknak. Ellenfelünk egyetlen ponttal és két hellyel előz meg bennünket, vagyis hasonló erőt képviselő felek csapnak össze, remélhetőleg a mieink eredményesebbek tudnak lenni az őszi egymás elleni találkozónál, ahol a jászságiak három góllal diadalmaskodtak.

– Az őszi találkozón sajnos az idény leggyengébb teljesítményét nyújtottuk elevenítette fel az októberi gyarmati párharcot Oláh Ferenc edző, akit az aktuális ellenfelünk „stílustanulmányára” kértünk. A Jászberény szervezett, agresszív és párharcokat kereső csapat. Az őszi közös randevúnkon is ez domborodott ki. A legtöbb mérkőzésén reagáló játékot játszik, stabil erős középpályás sora van, Farkas személyében pedig egy kiváló támadóval is rendelkezik. A pontrúgásokból is eredményes, van néhány szöglet- és szabadrúgás kombinációja, melyekre nekünk is ügyelnünk kell. Híreink szerint több tartós sérült is akad a berényieknél, problémáik ellenére kifejezetten jól szerepelnek, amit azt jelzi , hogy nem lesz könnyű dolgunk. Sok múlhat tehát a pillanatnyi formán, az akaraterőn és a taktikus játékon.

Fotó: Nagy Marcell