Az idény zárását követően távozik csapatunk 26 éves középpályása, Bajnók Imre. A népszerű Kusza 2012-től hat évet húzott le gyarmati szerelésben, amikor 2018 nyarát Sárrétudvariba igazolt. A Hajdú-Bihar megyei I. osztályban 46 gólig jutott tavaly, ami jó ajánlólevél volt számára a nyári visszatéréshez, az őszi idénye még sem úgy alakult, ahogyan azt eltervezte. Mindössze két bajnokin és egy kupamérkőzésen léphetett pályára, emiatt döntött az újbóli klubváltás mellett.

– A nyáron nagy örömmel tértem vissza a sárrétudvari kitérőből, és bíztam abban, hogy helyet tudok követelni magamnak a csapatban. Már akkor is látszott, hogy a keretünk nagy erős és nem lesz könnyű dolgom, de mindvégig bíztam magamban. Sajnos nem úgy alakult az idény, ahogyan azt elképzeltem, a csapat nagyszerűen szerepelt, nagy szívfájdalom, hogy nekem csak epizódszerep jutott ebben, de mivel focizni szeretnék, ezért meg kellett hoznom a váltással járó fájó döntést. Örülök annak, hogy ennyi jó embert megismerhettem, illetve együtt játszhattam velük. Sok sikert kívánok a srácoknak a tavaszi folytatáshoz! Sárrétudvariban tárt karokkal várnak vissza, korrekt állásajánlatot is kaptam onnan a foci mellett, így a tavasszal ott folytatom a pályafutásom – mondta el a távozó labdarúgónk.

Kép: Kusza itt a Cegléd elleni meccsen „kapar” egy veszve lévő labdáért. Fotó: Nagy Marcell