Lelkes munka folyik a második csapatunknál

Lelkes munka folyik a második csapatunknál

Minél magasabb szintre emelkedik az NB III-as labdarúgócsapat, annál kevesebb az esély arra, hogy a helyi játékosok szerepet vállalhassanak a sikereiből. Viszont kell egy „játszótér” számukra is, erre a megállapításra jutott az egyesület vezetése, amely megszervezte és benevezte a megye III. osztályú bajnokságba a kizárólag gyarmatiakból álló második számú alakulatot.

A fiúk premierjét a városnapi hármas torna jelentette, azt követően határoztuk el, hogy megalapítjuk a második számú együttest – avatott a részletekbe Nyéki Szabolcs, aki edzőként vette pártfogásába a népes csapatot. – Két hete kezdtük el az edzéseket, két alkalommal gyakorlunk, még 17 alatt nem volt a létszám a foglalkozásokon.
A lelkesedéssel tehát nincs baj, apróbb problémát legfeljebb az öltözőrend egyeztetése jelent az első csapattal, éppen ezért a tréningeket úgy igyekeznek „logisztikailag” összehozni, hogy ne ütközzön az NB III-as együttesével.
– A környező településekről minden gyarmatit visszahívtam, azokat is, akikkel két éve megnyertük az U19-es bajnokságot. Pillanatnyilag a bőség zavar
ával küzdünk, hiszen 29 játékosunk van. Elégedett vagyok az eddig tapasztaltakkal, mivel magas a létszám, szorgalmasan dolgoznak a srácok, pedig van aki több éve nem focizott márfűzte hozzá a tréner, akinek 2-3 segédje is lesz a csapaton belül azokra az alkalmakra, amikor gárda programja keresztezi egymást a Sárréti Gyöngyhalász GYSE-nél ellátott munkájával.
Tervek szerint a második csapat mindig szombaton játssza majd a hazai bajnoki találkozóit, a négy osztály különbség miatt értelemszerűen nem lesz átjárás a két gárda között. Nyitva hagyják a „kiskaput” ellenben a legtehetségesebb U19-es korú fiatalok számára, hogy „belekóstolhassanak” a felnőtt foci rejtelmeibe.

Névsorolvasás
Az ú
jrakezdők névsora: Bálint Lajos, Blága Attila, Buzgány László, Darabos János, Dóczi Dániel, Gyáni Roland, Homoki Tamás, Kádár Norbert, Kincses Gábor, Kovács Dániel, Kovács Gergő, Nagy Imre, Szekeres János, Szőke Krisztián, Tóth Lajos András, Vígh László.
Új igazolás: Jeneses László.
Új érkezők: Láposi Viktor (Sárrétudvari KSE U19), Nagy Achillesz (Sárrétudvari KSE U19), Vámos László Károly (Bucsa SE).

A keret
Kapusok: Csák Szabolcs (2000), Láposi Viktor (1999).
Védők: Bálint Lajos (1992), Darabos János (1991), Dóczi Dániel (1997), Homoki Tamás (1985), Jeneses László (1979), Kádár Norbert (1998), Tóth Lajos András (1987), Vígh László (1989), Vígh Krisztián (1998), Zs. Nagy Bence (2000).
Középpályások: Blága Attila (1982), Buzgány László (1987), Kincses Gábor (1981), Kovács Gergő (1991), Láda Márk (1998), Nagy Achillesz (1999), Nagy Imre (1996), Polgárdi Szabolcs (1997), Szőke Krisztián (1993), Vámos László (1979).
Támadók: Gyáni Roland (1986), Komáromi Richárd (1999), Kovács Dániel (1997), Kovács Máté (2000), Orsós Szebasztián (2000), Szekeres János (1998), Vámos Soma (2000).

A tervezett edzőmérkőzések rendje
Július 27., szombat, 17.00: Bihartorda KSEFüzesgyarmati SK II.
Augusztus 3., szombat, 17.00: Füzesgyarmati SK II.Báránd KSE
Augusztus 10., szombat, 17.00: Báránd KSEFüzesgyarmati SK II.
Augusztus 17., szombat, 17.00: Füzesgyarmati SK II.–Bihartorda KSE

Kép: A mez ismerős, az arcok benne újak