Már a jövőkép is terítéken

Már a jövőkép is terítéken

Szombaton délután 17 órától a Balassagyarmat vendégeskedik a Lázár Gyula Városi Sporttelepen. A találkozó tétje csapatunk számára már a jövő évi NB III-as „tagsági könyv” megszerzése lesz.

A Jászberény elleni vasárnapi találkozót követően egynapos szusszanásra volt idő, a regeneráló tréninget a szokások szerint mindenki önállóan végezte el odahaza, keddtől azonban a hétvégi bajnoki került fókuszba.
– Nem szeretnénk leereszteni az idény végére, ezért a keddi nap komoly terhelést kapott a csapat. Szerdán a nagy intenzitású kisjátékok mellett előkerült a taktika is, ma pedig már a gyorsaság-fejlesztésen és a taktikai elemek gyakorlásán volt a hangsúly – mondta el Boros Tibor, aki már számíthatott a betegségből felgyógyuló Villand Róbertre, valamint a sérülésből felépülő Bajnók Imrére is.
A szakmai koordinátor és a stábja nem rendelkezik túl sok konkrét információval a nógrádiakról, ahol az őszihez képest komoly változások történtek. A legfrissebb, hogy Szanyó Károly helyét az elmúlt héten Rob Kormél vette át a kispadon. Nem túl jó hír ez számunkra, hiszen nincs jó tapasztalatunk az idényközi edzőcserékkel kapcsolatban, de reméljük, hogy ezt a kedvezőtlen szériát sikerül majd megszakítania csapatunknak
A hétvégi program úgy hozza, hogy kedvező esetben két-három pozíciót is tudunk javítani. Négy meccs van hátra, ezek közül, ha bármelyiket megnyerjük, azzal biztosítjuk a jövő évi tagságunkat. Jó lenne már most túl lenni ezen, hogy felszabadultan vághassunk neki az utolsó három mérkőzésnek. Reményeim szerint a bajnokság finisében minél több játékosunk tudja majd bizonyítani azt, hogy hasznos tagja lehet a következő szezonnak komolyabb tervekkel nekivágó csapatunknak is fogalmazta meg a bajnokság finisének prioritásait Boros Tibor.
Nem elhanyagolható tény, hogy a pályán tulajdonképpen máris kiharcoltuk a bennmaradást, de a salgótarjáni pontok levonása miatt erre ténylegesen még várni kell. A licencünk viszont máris NB III-as, ráadásul elsőként a komplett mezőnyben, hiszen a benyújtott kérelmet további kiegészítés és módosítás nélkül hagyták jóvá a szövetség illetékesei.
Bizonyos mértékben már megkezdtük az új csapat építését, hiszen néhány kiszemelttel kapcsolatba léptünk. A játékosoknak és a klubnak is közös érdeke, hogy mielőbb letisztázza a jövőjét. Nyilván a konkrét tárgyalásokkal meg kell várnunk azt, hogy biztos tagságunk legyen a jövő évi mezőnyben, ezt követően felgyorsulhat a keret kialakítása. Feltett szándékunk, hogy az őszi keret kilencven százaléka összeáll a csapat évadzáró rendezvényére, legfeljebb egy-két további játékos érkezhet a felkészülés elején fedte fel a közeljövő kulisszatitkait a vezető.

Címlapon: Mintha csak a követendő utat mutatná Boros Tibor. Fotó: Nagy Marcell