Még nem az eredményen lesz a hangsúly

Még nem az eredményen lesz a hangsúly

Hét edzést követő lép pályára először az átalakult csapatunk, amely szombaton 13 órától a Tiszakécske vendége lesz. A tehetős támogatót maga mögött tudó Tisza-parti együttes hozzánk hasonlóan újonc NB III-as gárda volt az előző évben, de lehetőségeit jól jelzi, hogy nyomban meg is nyerte a Közép csoport küzdelmeit, és olyan patinás klubokat előzött meg, mint a Pécs, vagy a Dunaújváros.

Az igazi ékszerdobozhoz hasonlítható kécskei katlanban nem lesz tehát könnyű dolguk a fiúknak. Más kérdés, hogy ezúttal nem az eredményen lesz a hangsúly, sokkal inkább a felkészülés kezdeti stádiumához igazodva, a terhelésen.
Szám szerint hét edzésen vagyunk túl, a hétre kalkulált munkát maradéktalanul elvégeztük. Negatívum, hogy néhány új fiú izomfáradsággal küzd, az újszerű munka hatására, emiatt többek szerepeltetését nem fogom megkockáztatni. Velük csak erősítő gyakorlatokat végeztetünk, megpróbálják kipihenni a nyűgjüket hétvégén tudtuk meg Boros Tibortól.
A szakmai koordinátor eredetileg kétszer 45 perces terheléssel tervezte a kécskei találkozót a keret tagjai számára, de a sérülések miatt pár embernek végig kell játszani, ők szerdára kapnak majd plusz pihenőt a Kecskemét elleni hazai derbin.
Egy igazán jó képességű ellenféllel találkozunk, az eredmény másodlagos lesz. A leglényegesebb szempont, hogy a játékosok megkapják a megfelelő meccsterhelést. Taktikailag sincs különösebb elvárás, az egyik meglévő alaprendszerünkbe illesztjük be az újonnan érkezőket, a péntek délutáni tréningen ezt vettük át – tette hozzá a szakmai vezető, aki a stábjával próbajátékosokat is tesztelhet.
A balhátvédként bevethető Molnár Ferenc korábban Tiszaújvárosban szerepelt a harmadik vonalban, a támadó Ribarics Roland pedig legutóbb Székelyudvarhelyen volt tagja a román III. ligás csapatnak, és egész héten Gyarmaton készült.

KÉP: A kécskei sportcentrum igazi ékszerdoboz a Tisza-parton