Most örülnénk egy-két „Pölő-gólnak”

Most örülnénk egy-két „Pölő-gólnak”

Alighanem valamennyi játékosunknál izgatottabban várja a vasárnapi fővárosi bajnoki mérkőzést Pölöskei Péter. A 27 esztendős támadónk tavaly ilyenkor még az ellenfelünk színeiben szerepelt. Olyannyira, hogy szeptember 2-án az ESMTK éppen az ő találatával győzött le bennünket Pesterzsébeten. Most azonban már a mi sorainkat erősíti, azaz örülnénk is egy „Pölő-gólnak”.

Jelent-e valamilyen plusz motivációt számodra, hogy egykori csapatod ellen játszhatsz? – kérdeztük a támadót.
Természetesen, de azt hiszem, hogy ez így is van rendjén ilyen esetekben. Az elmúlt évet az erzsébetieknél töltöttem, ahová kellemes emlékekkel térek vissza, ugyanakkor szeretném, ha nyerni tudnánk, és ehhez én magam is jó játékkal tudnék hozzájárulni.

Vannak információid vannak róluk?
A tavalyi együttes gerince együtt maradt, volt azonban néhány olyan hely is, amelyre új labdarúgók érkeztek a nyáron. Ezen a szinten minden poszton jó játékosokkal rendelkeznek. Csapatszintű zárt védekezést alkalmaznak, még az előre játékukért felelős emberek is kapnak védő feladatot. Elöl lendületes támadóik vannak, akik gyakran belehajszolják az ellenfelet egy-egy végzetes hibába.

– Az elmúlt év két szezonját meglehetősen szélsőségesen tudták le. Melyik az igazi arcuk?
Azt gondolom, hogy az őszi teljesítmény lényegesen közelebb járt a valódi tudáshoz. Az akkori csapat arról volt híres, hogy nagyon zártan védekezett, így általában egy góllal nyertük a meccseket. Tavasszal már gyengébben muzsikált a csapat, amit tudat alatt nyilván befolyásolt az is, hogy a Monor hamar utcahosszal elhúzott.

Az elmúlt két hét eredményei alapján, mintha most is kisebb gödörben lenne az ESMTK…
Egy-egy hullámvölgy minden csapat életében benne van az idény során. A jelek szerint náluk ezek most jött el, ezzel együtt nagyon komolyan kell vennünk őket!

Mit üzennél Erzsébetre?
Üdvözlök mindenkit, és jelezném, hogy mindenképpen nyerni megyek az Ady Endre utcába. Bízom benne, hogy ki tudjuk magunkból hozni azt, amit valóban tudunk, akkor ez valóra válhat. Amellett, hogy győzelemre számítok, a volt egyesületemnek is eredményes idényt, és sok győztes meccset kívánok!

Kép: Pölöskei Péter remélhetőleg Pesterzsébeten is a helyzet magaslatán lesz. Fotó: Agócs László