Nem vehető félvállról a Cigánd

Nem vehető félvállról a Cigánd

A győzelem reményével léphet pályára csapatunk vasárnap, az NB III-as labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában, amikor is 14.30 órától a Cigánd vendégszerepel a Lázár Gyula Városi Sporttelepen. Nem kincstári optimizmusról van szó, amit jelez, hogy a borsodi alakulat 7 ponttal a kiesést jelentő 14. pozíciót foglalja el a tabellán.

Óvatosan kell kezelni a találkozót, az ellenfelünk pillanatnyi helyzete csalóka, hiszen ennél többre képes a cigándi társaság – fogalmazott Boros Tibor szakmai koordinátor. – Több felvétel megtekintése alapján mondhatom, hogy egy tudatos, szervezett focit játszó csapatot fogadunk, amely szükség esetén meccs közben is képes szerkezetet váltani, hiszen jó pár játékosa alkalmas több poszt betöltésére.
A két alakulatnak három mérkőzésre szóló rövid közös történelme van. Tavaly az első NB III-as meccsünket éppen ellenük vívtuk. Az akkori 4–2-es vereségért az őszi idény végén 3–0-lal vágtunk vissza, de közben egy kupameccsen is összeakadtunk, ahol idegenbeli döntetlen után, büntetőpárbajban maradtunk alul.
– Tudjuk, hogy gondokkal küzdenek a cigándiak, sok a sérültjük, legutóbb már ifjúsági csapatukból is ültettek játékost a kispadra. Ebben a tekintetben azonban nálunk sem sokkal jobb a helyzet. Prasler Thomas sajnos nem edzett velünk, mivel még a cipőjét sem tudja felhúzni a széttaposott lábfejére. Vincze Dániel csak könnyített gyakorlásokat tudott végezni, még a kupameccsen elszenvedett rúgás hatására. Balogh Alex viszont immár teljes értékű játékos, sőt Székely Dávid is csatlakozott a kerethez. Bár több feladatot megoldott, csak a szombati foglalkozáson döntöm el, hogy szánok-e neki valamilyen szerepet. Úgy készültünk, hogy zárt védekezést kell majd feltörnünk. Nagyon bízom benne, hogy a pontrúgásaink után megtaláljuk a rést a pajzson és legalább egy góllal felülkerekedünk – tette hozzá Boros Tibor, aki elmondása szerint az előző heti csapatot nem szeretné nagyon megbolygatni, de azért egy-két újítást tartogat a „cilindere”. Hogy ebből előkerült-e valami, arról csak a meccs előtt hoz döntést.

NB III Keleti csoport, 10. forduló
Október 14., vasárnap, 14.30.
Füzesgyarmati SK–Cigánd SE
Vezeti: Bodzay Áron (Máyer Gábor, Sinkovicz Dániel).

Kép: Székely Dávid akár vissza is térhet a pályára, amennyiben a szakvezetés is úgy akarja. Fotó: Csabai István