Nincs több kísérletezgetés

Nincs több kísérletezgetés

Az NB III-as Közép csoport 7. helyén tanyázó Taksonnyal tesztelt szombat délután a csapatunk. Sajnos a 90 perc során nem tudtuk kamatoztatni a mezőnyfölényünket, a felkészülésben valamivel előrébb járó vendéggárda ellenben kíméletlenül kihasználta a hátul mutatkozó gyengeségeinket.

Füzesgyarmati SK–Taksony SE 03 (01)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés.
Füzesgyarmat, 100 néző.
Füzesgyarmat,
I. félidő: Fildan – Vincze Á., Raducu, Szász, Pataki – Villand, Simó – Székely, Kis Sz., Faggyas – Popescu. II. félidő: Fildan – Vincze Á., Raducu, Szász, Kinczel – Villand (Boka) – Székely (Kisari), Pölöskei, Bartók, Lukács – Styecz. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Gólszerző:
Patály 2, Tóth Gy.

Az első játékrészt gyakorlatilag végig támadtuk, de csak pontrúgásokból és szögletekből tudtunk időnként veszélyt teremteni a vendégek kapuja előtt. A látogatók éppen egy ilyen szituációt követően szereztek vezetést. A félidő egyetlen tiszta ziccere Popescu Robert előtt adódott, aki 8 méterről ballal rosszul találta el a labdát.
A második félidőre szerkezetet váltottunk és a fél csapatot is lecserélte a szakvezetés, később pedig újabb embereket is bevetett. Mindez nem tett jót a játékunk minőségének, amit kihasználva, a Taksony egy távoli átlövésből, majd egy pontrúgást követő fejesből újabb két gólt ért el.
A mérkőzés után döntés született a próbajátékon lévő Kisari Tibor, Boka Benjamin, Bartók István és Simó Csongor további sorsáról. Rajtuk kívül Taksonyba került még Balogh Alex, akinek a helyét az iskolai vizsgáit követően Urbán Sándor veszi át az öltözőben. A távozók játékosoknak sok sikert kívánunk!
Boros Tibor: – A rendelkezésünkre álló időben a saját játékunkat kell felépítenünk, nem szándékozom tovább kísérletezni. Minden próbázónak megköszöntük a részvételét, úgy gondoljuk, hogy érdemben nem tudnának segíteni. Velük kapcsolatban olyan érzésem volt, mintha személyesen jobban szerettem volna, hogy megfeleljenek, mint ők maguk.
Szabados Tamás: – Nagyon tanúságos kilencven percen vagyunk túl. A frissítés szakaszába léptünk, ennek jeleit kezdtem felfedezni. A játékhelyzeteket egyre hatékonyabban tudtuk végrehajtani. Nagyon örülök annak, hogy további tíz napunk van még a Vidi elleni Magyra Kupa találkozóig. Ma jól dolgoztak a fiúk, dicséret érte.

Kép: Kis Szabiéknak ezen a napon jóformán semmi nem sikerült. Fotó: Nagy Marcell