Vasárnap 16 órától Nyírbátorban van jelenése a csapatunknak. A találkozót a házigazdák kérésére tették át a hét utolsó napjára, akik ezzel időt szerettek volna nyerni a pályájuk rendbetételére, a játéktér szikkadására.

Az alföld északi és kelti részén nagyobb hó hullott, mint a térségünkben. Nyírbátort hozzávetőleg 20 centis takaró lepte be. A füves pályát kedden takarították le, hogy az olvadás ne mélyítse tovább a gyepszőnyeget. Az időjósok fokozatos melegedést ígérnek, a mérkőzés időpontjáig nem várható további csapadék, vagyis vélhetően játszhatnak majd a csapatok. Kedvező hír ez, mivel az eddigi két mérkőzés hétközi pótlása is jelentős plusz terhet ró csapatunkra.
Ami pedig az ellenfelünket illeti, a zöld-fehérek 3 hellyel és 4 ponttal járnak előttünk, igaz egyel többet is játszottak. Nem kezdték rosszul az idényt, a Cigánd elleni hazai döntetlen után múlt héten a Putnokot verték idegenben, már pedig az utóbbi csapat idei állapotát nekünk is volt már lehetőségünk felmérni.
A bátoriak keretében nem volt számottevő változás a téli felkészülési időszakban. Komoly veszteséget jelenthet, hogy elvesztették a csoport őszi gólkirályát, Hornyák Marcellt, aki Nyíregyházára távozott. Mellette Nagy Bence igazolt el a megye I. osztályú Nyírgyulaj együtteséhez. A pótlásukra fiatalok érkeztek a megyeszékhelyről. A 19 éves Bíró Dominik még nem sok felnőtt tapasztalattal rendelkezik, a 20 esztendős Csernák Martinnak van némi NB III-as rutinja, amire a Fradi második gárdájában tett szert még az előző bajnokságban.
A szabolcsi alakulat hozzánk hasonló terveket dédelget: szeretnének a mezőny első harmadában végezni, lehetőség szerint minél közelebb a dobogót elfoglaló riválisokhoz, ami az eddigi teljesítmény alapján nem tűnik irreális elképzelésnek.

KÉP: Kedden még így festett a nyírbátori pálya