Összeállt a felkészülés menetrendje

Összeállt a felkészülés menetrendje

Bár a hivatalos közös program csak július elejével indul csapatunknál, a játékosok keddtől elkezdik azokat a futásokat és erősítő gyakorlatokat, amelyeket hazai környezetben kell végezniük az alapozás megkezdéséig.

Erre a hétre minden másnapra írt elő kötelező penzumot a Boros Tibor szakmai koordinátor által vezetett szakmai stáb, június 24-től viszont már nem lesz „üresjárat” és a terhelés is fokozatosan emelkedik.
Míg a labdarúgók a nyári pihenőjüket töltik, addig a menedzsment lázasan dolgozik a keret átalakításán, illetve a felkészülési program véglegesítésén. Az érkezési oldalon több új játékos neve szerepel, akiket június végéig szerződés köt jelenlegi klubjukhoz, így azután Bajnók Imrén és Bartók István Dánielen kívül az ő nevüket még „inkognitóban” tartják, de mindannyian valódi erősítést jelenthetnek. Nem lesz tagja ellenben az új keretnek a rutinos védő, Nagy Tibor, aki már a tavaszi idény második felét is kihagyni kényszerült egy sérülés miatt. Azóta kiderült, hogy a térde nem bírja a terhelést, ezért a 32 esztendős játékos a jövőben a civil életre koncentrál majd. Diplomája révén a fővárosban sikerült munkát találnia, ahol levezetés gyanánt esetleg valamelyik alacsonyabb szintű BLSZ-csapatnál szerephez juthat. Megköszönve szolgálatait, Tibinek ezúton kívánunk jó egészséget, illetve azt, hogy találja meg örömét és számításait a munkájában!
Időközben a felkészülés menetrendje is összeállt. A napi szintű egy-két edzés mellett hét tesztmérkőzés lesz arra, hogy az újonnan érkezők megfelelő összhangot alakíthassanak ki a pályán a régiekkel. A bajnoki főpróbát jelentő utolsó két találkozó partnerei a részükről még nem véglegesítették a programot, de napokon belül erre is sor kerülhet.

A felkészülési mérkőzések tervezett rendje:
J
úlius 6., szombat, 10.00: Füzesgyarmati SK–Gödöllői SK (Pest, I. o.)
J
úlius 10., szerda, 17.00: Szeged-Grosics Akadémia–Füzesgyarmati SK (Gyula)
J
úlius 13., szombat, 18.00: Füzesgyarmati SK–Békéscsaba 1912 Előre II.
J
úlius 17., szerda, 18.00: Békéscsaba 1912 Előre–Füzesgyarmati SK
J
úlius 20., szombat, 18.00: Taksony SE–Füzesgyarmati SK
J
úlius 24., szerda, 17.00: Füzesgyarmati SK–Kecskeméti TE
J
úlius 28., vasárnap, 17.30: Füzesgyarmati SK–Dunaharaszti MTK
Augusztus 4., vasárnap, 17.30: bajnoki rajt

Kép: A kapitányunk, „Fifi” mintha már visszaszámolna