Az MLSZ Versenybizottsága hivatalosan is nyilvánosságra hozta az NB III-as labdarúgó-bajnokság 2018/2019-es évadának csoportbeosztását. Három szekcióban 48 együttes verseng majd a feltöltési szabályzatnak köszönhetően, mivel több csapat sem tudott elindulni. Az NB II-es kiesők közül a Sopron megszűnt, az MTK nem indít a jövőben tartalék csapatot, míg az osztályozó nélkül feljutó Méhkerék időközben visszalépett.

A felöltési sorrend szerint a legjobb nem feljutó Salgótarján, illetve a legjobb kieső THSE-Szabadkikötő vállalta a felkérést, a Hajdúböszörmény inkább maradt a megye I-ben, ezáltal a Hódmezővásárhely maradhatott a harmadik vonalban.
Csapatunk idén is a Keleti csoportba nyert besorolást, ahol öt új ellenfél lesz. Az Eger SE, a Sajóbábonyi VSE, a Salgótarjáni BTC és a Sényő FC a megyei bajnokságból került fel, a Szolnoki MÁV FC pedig a fölöttes osztályból esett ki. Az új beszállókkal a csoport mezőnye is jelentősen átalakult. Íme az új év besorolásai:

Keleti csoport: Cigándi SE, Debreceni EAC, Diósgyőri VTK II., Eger SE, Erzsébeti SMTK, Füzesgyarmati SK, Gyöngyösi AK, Jászberényi FC, Nyírbátori FC, Putnok FC, Sajóbábonyi VSE, Salgótarjáni BTC, Sényő FC, Szolnoki MÁV FC, Tállya KSE, Tiszaújvárosi FC.
Közép csoport: Bp. Honvéd-MFA, Dunaújváros PASE, Dabas FC, Hódmezővásárhelyi FC, Iváncsa KSE, Kecskeméti TE, Kozármisleny FC, Makó FC, Paksi FC II., Pécsi MFC, Rákosmente KSK, Szeged 2011-Grosics Akadémia, Szekszárdi UFC, Szentlőrinci SE, SZEOL SC, Taksony SE.
Nyugati csoport: Ajka FC, Andráshida SC, BKV Előre, Csepel FC, Dunaharaszti MTK, Érdi VSE, III. Kerületi TVE, Győr-Ménfőcsanak ESK, Komárom VSE, Nagykanizsa ULE, Pápai FC, Pénzügyőr SE, Puskás Akadémia FC II., Sárvár FC, THSE-Szabadkikötő, Videoton FC II.

KÉP: Szurkolóink öt új, továbbá tíz tavalyról már ismert ellenfelet láthatnak majd a bajnoki évben. Fotó: Nagy Marcell