Szombaton délután az egyik legerősebbnek tartott riválist, a Jászberényt fogadja csapatunk a bajnokság negyedik játéknapja keretében. Ennek megfelelően az őszi idény egyik legérdekesebb találkozójára van kilátás 17 órától. A jászsági alakulat két győzelemmel és egy döntetlennel kezdte az idényt, azaz hozzánk hasonlóan még veretlen, de ahhoz, hogy magunk mögé szoríthassuk a tabellán, mindenképpen nyernünk kellene.

Ha valaki jól ismeri a berényieket tőlünk, akkor az nem más, mint Prasler Thomas Michel, aki a 2016/17-es évadot náluk játszotta. Természetesen kikértük a véleményét, hogy nagyjából a szurkolókat is képbe helyezzük, mire számíthatnak, mire is számíthatunk.
– A t
avaly előtti évet töltöttem ott, elég jól sikerült a bemutatkozásom, meg is maradtam a csapatban, jobb oldali szélső támadót játszottam. Remekül szerepelt a gárda, egyénileg sem ment rosszul, de a vége felé kikapunk a bajnoki címet megszerző Kazincbarcika ellen és azután a Monor is megelőzött bennünket, így csak harmadik helyre értünk oda, noha a feljutás volt kitűzve, és benne is volt a „pakliban”, hiszen elég erős kerettel rendelkeztünk így Thomas.
Középpályásunk szerint a
háttér megvan Jászberényben a másodosztályú szerepléshez, és immár a negyedik-ötödik évet szentelik ennek.
Tavaly kicsit visszább vettek a költségvetésből, az évet Arany László edzővel az építkezésnek szánták, nem volt kimondott elvárás az osztályváltás. Most viszont három kulcsember érkezésével alighanem ismét ez a cél. Ehhez az infrastrukturális, a személyi és a gazdasági háttér is adott. Nem gyenge a keretük, sok játékosuk komoly múlttal rendelkezik tette hozzá a 29 esztendős támadó.
A jászberényiek játékospolitikája gondosan ügyel arra, hogy legyen a csapatban 3-4 saját nevelésű játékos. Őket tapasztalt labdarúgókkal veszik körül, aki ezen a szinten meghatározóak.
Nagyon vigyázni kell a belső védőre, Hevesi-Tóth Tamás, aki a pontrúgásoknál fejjel veszélyes, de időnként belép a játékba is, ezzel váratlan helyzet elé állítva az ellenfeleket. A csatár, Farkas János nagyon veszélyes elöl, mindig benne van a gól, de nem ügyetlen a frissen igazolt Herczegh László, Szöllősi Ferenc és Svedjuk Alex sem, utóbbit Békéscsabáról ismerem. Nyilván nekik is vannak gyengébb pontjaik, ezekre kell nekünk rátapintanunk utalt már a hétvégi mérkőzésre is a játékos.
Arra a felvetésünkre, hogy milyen mérkőzésre és eredményre számít egykori csapata ellen, arra a következőket mondta.
Két hasonló stílusú csapat csatázik majd. Nem gondolnám, hogy letámadnak bennünket, az ellenfelek részéről ugyanis van egy bizonyos tisztelet a csapatunkkal szemben. Aki fejben is frissebb, dinamikusabb lesz és talál fogást a másikon, az nyerhet. Mi megpróbáljuk a saját játékunkat hozni, remélhetőleg az elegendő lesz a három pont itthon tartásához! mondta el Prasler Thomas.

Kép: Prasler Thomas arról nem beszélt, hogy személyes meglepetéssel is készül-e a jászberényieknek. Fotó: Erdős Csaba