Raducu Sorin füredi visszatekintése

Raducu Sorin füredi visszatekintése

Hétvégi bajnoki ellenfelünkkel szemben ősszel a 8. fordulóban futottunk össze Tiszafüreden. A házigazdák akkor az utolsó helyen álltak, mi meg közvetlenül előttük, tehát mindkét félnek nagy szüksége volt a pontokra. Raducu Sorin fejesével azokat nekünk sikerült begyűjtenünk, de a Tisza-partiak a folytatásban igazolták, hogy többre hivatottak. A szeptember végi meccs főhőse így emlékezett vissza az idegenbeli 90 percre.

„Felállt védelemmel találtuk magunkat szembe. Ellenfelünk kontrajátékra alapozott, de mivel fegyelmezetten védekezett, így túlságosan sok helyzetet nem sikerült kidolgoznunk. A pálya talaja sem volt a legjobb, ennek ellenére a nehéz helyzetünkben igyekeztünk ráerőltetni az akaratunkat a házigazdákra. A második félidő elején sikerült megszereznünk a vezetést, ami az önbizalmunkat is helyre tette. Ha jól emlékszem, egy szabadrúgást követő beadást fejeltem a büntetőpont tájékáról a rövid sarokba. Ezt követően a fürediek nyitottabb játékra álltak át, de ezzel nekünk könnyítették meg a dolgunk, hiszen több nagy helyzetet is kidolgoztunk végül azonban egyik oldalon sem esett már gól. Szép győzelmet arattunk, hiszen ellenfelünk lényegesen jobb csapat volt annál, amit az akkori helyezése elárult. Ezt bizonyította is a folytatásban az ötmeccses nyerő szériával. Azóta viszont még pontot sem szerzett, az utóbbi nyolc bajnoki meccsét vesztesen hagyta el, most edzőváltás is volt náluk. Biztosan sokkal motiváltabban fognak játszani ellenünk, nekünk azonban függetlenítenünk kell magunkat ettől. Monoron túlságosan is tiszteltük a házigazdákat, nem volt meg az a magabiztosság, mint a DEAC ellen, pedig ott is tapasztalt játékosok vannak. Most már mindegy, az előttünk álló feladatra kell koncentrálnunk. Az idény első hazai meccse lesz, a szurkolóink előtt bizonyítanunk kell, hogy erősebb csapat vagyunk és lényegesen előrébb lenne a helyünk.”

Kép: Sokat támadtunk ősszel Tiszafüreden, ebből ad ízelítőt az egyik ott készült fotó is