Rangadóval indul az új bajnokság

Rangadóval indul az új bajnokság

Vasárnap megkezdődnek a küzdelmek az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. A nyitófordulóban csapatunk rangadót vív Jászberényben, az előző esztendő ezüstérmesével. Legutóbb tavasszal jártunk a Jászság fővárosában, és súlyos vereség lett a csata vége.  Most nyilván nem szeretnének ugyanabba a hibába esni, hiszen a nyári „vérátömlesztést” követően szakmailag még magasabbra igyekszünk tolni a lécet.

Vélhetően a házigazdák sem szívesen adnák alább a tavalyinál, ennek okán 6 pontos csatát sejtet a szezonnyitó 90 perc. A jászságiak hazai pályán a legjobb mutatókkal rendelkeztek hazai pályán: a tavaszi 7 saját rendezésű meccsükből hatot is megnyertek, csak a Szolnokkal szemben kapituláltak.
Úgy készülünk, hogy a tavalyi bajnokság legerősebb csapata ellen kell helytállnunk – mondta elöljáróban Boros Tibor szakmai koordinátor. – Több meghatározó emberüket lecserélték a nyáron, akiket minőségi igazolásokkal pótoltak. Talán annyiban hasonló cipőben vannak, mint mi tavasszal, hogy nincs két közel azonos soruk, de az első bajnokin ennek még nincs különösebb jelentősége.
A vezető azt is hozzátette, hogy ha rajtunk múlik, semmiképpen sem kívánunk reagáló játékot nyújtani, mert az legutóbb sem vezetett eredményre. Más kérdés, hogy a márciusi 4–1-es fiaskó során nem egy játékos gyarmati pályafutása legnagyobb hibáit éppen azon a mérkőzésen követte el.
– Az évad szakmai baklövése volt részünkről az a találkozó, ami miatt az első félidőben túl nagy hátrányba kerültünk. Érdekességként azért megjegyezném, hogy a feljavuló második félidei játékunknak köszönhetően, a súlyos vereség ellenére is a harmadik legjobb instat mutatót értük el, ami gyakorlatilag minden más meccsen elegendő lehetett volna a győzelemhez utalt a tavaszi párharcra a szakmai vezető.
A mostani 90 perc azonban bizonyára teljesen más mederben zajlik majd, hiszen a keretfrissítés jótékony hatásának köszönhetően immár a bajnoki címre is esélyes csapatként tart számon bennünket a szakma. Mivel Jászberényre ez a megállapítás ugyanúgy vonatkozik, ezért egyik fél sem mehet biztosra vasárnap.
Bőséges a keretünk, minden poszton két azonos képességű játékossal rendelkezünk, éppen ezért pillanatnyilag a bőség zavarával küzdünk fűzte hozzá Boros Tibor. A szombat délelőtti edzés után tizenötre szűkült azon labdarúgók száma, akikből a kezdőt kialakíthatjuk, igaz a szerkezet szempontjából ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen az adott posztokon mindenki tudja a dolgát. Nem igazán ismerjük a riválisokat, ezért a mi potenciálunkat sem tudjuk egyelőre behatárolni, néhány hétnek el kell telni, mire letisztulnak az erőviszonyok. Nehéz számunkra a bajnokság eleje, nagyon fontos lenne, hogy az első négy mérkőzést követően ne kerüljünk jelentős hátrányba az élmezőnnyel szemben. Ahogyan tavaly nem voltam elégedett az első négy mérkőzése szerzett öt ponttal, így most sem lennék az. Erősebb riválisokkal kerülünk szembe az elején, de csapatként sokat léptünk előre, emiatt ez lehet egyfajta elvárás.
A szakmai stábunk három labdarúgónkra biztosan nem számíthat a vasárnapi nyitányon. A csapatkapitány, Fildan Calinnak a tavaszról van áthozott eltiltása, Vincze Ákos sérüléssel bajlódik, míg a felkészülés egy részét kihagyó Villand Róbert ezen a héten bokafájdalmai miatt maradt távol edzésekről.

NB III Keleti csoport, 1. forduló
Augusztus 4., vasárnap, 17.00.
Jászberényi FC–Füzesgyarmati SK
Vezeti: Kovács Imre (Csóra Szabolcs, Gordos Árpád Mihály).

Kép: Székely Dávidra kulcsfeladat hárulhat ősszel, így vasárnap is Jászberényben. Fotó: Erdős Norman