Szerdán az Orosháza ellen tesztelünk

Szerdán az Orosháza ellen tesztelünk

A bajnoki felkészülés utolsó előtti hetére előírt programot végzi csapatunk, amelynek szerves részét képezi két hazai tesztmeccs is. Szerdán 18 órától a megye I. osztályba frissen felkerült Orosházi MTK-ULE 1913 gárdája látogat a Lázár Gyula Városi Sporttelepre.

Hétfőn egy, kedden két edzés szerepelt a programban, szerdán délelőtt tartunk taktikai jellegű foglalkozást, illetve konditermi átmozgatást, délután pedig két komplett sor játszik majd egy-egy félidőt, miután a huszonkét játékos áll rendelkezésre – avatott a részletekbe Boros Tibor szakmai koordinátor.
– A vezető és a stábja ettől a héttől az általános erősítő munka mellett a játékosok robbanékonyság fejlesztésére is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.
A fizikális képzésen túl már a követendő játékfilozófiánkat fejlesszük és különböző taktikai elemeket gyakorlunk. Az állomány tagjai közül Popescu Robert és Sebe Attila játékára nem számíthatunk. A támadó továbbra is külön végzi a rehabilitációs munkát, a védő pedig MRI-vizsgálaton vett részt kedden, így napokon belül választ kaphatunk arra, mi az oka annak, hogy a különböző kezelések nem segítették a felépülését az elmúlt három hét során számolt be a legfrissebb hírekből Boros Tibor.
A Tiszafüredről igazolt hátvéd huzamosabb ideje combizomhúzódással bajlódik, az ultrahang nem mutatott ki komolyabb problémát, könnyített munkát végzett, de nem javult az állapota, ezért kellett más megoldás után nézni a terápiát illetően. Ami pedig a további programot illeti, csütörtökön délelőtt nem lesz edzés, mivel a keret tagjainak a sportorvosnál lesz jelenésünk. Péntek egy taktikai edzés vár a fiúkra, a szombati tesztmeccs pedig a bajnoki főpróbát jelenti majd a III. ligás Kolozsvár ellen. A 90 perc komolyságát jelzi, hogy a látogatók már pénteken délután megérkeznek, itt szállnak meg és edzéslehetőséget is kértek maguknak