Az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 23. fordulója keretében Borsodba látogatunk. Délután 16 órától Miskolcon lép pályára csapatunk, az élvonalban érdekelt DVTK második számú alakulatának vendégeként. A találkozót a DVTK Edzőközpont kettes számú füves pályáján játsszák (Miskolc, Andrássy utca 61.), a szurkolók az edzőközpont fedett lelátójáról követhetik nyomon a meccset, amelyre ingyenes a belépés.

Az akadémista fiatalokból álló hazai együttes az utóbbi 4 bajnokijából hármat megnyert, ennek köszönhetően pedig éppen elkerült a kieső helyekről, de közel sem érezheti magát páholyban, hiszen az üldözők 1-2 pontnyi távolságban vannak csupán. A mi helyzetünk sokkal megnyugtatóbb: 4 ponttal előzzük meg a tabellán mögöttük álló Putnokot és 3 egység a lemaradásunk az előttünk álló ESMTK-val szemben. Az utóbbi hetek hármas nyerő szériája pedig az egészséges önbizalmat is megadhatja játékosainknak.
A Szolnok elleni sikerünk megteremtette a heti felkészülés jó hangulatát, még sem gondoljuk azt, hogy a vasárnapi „babérokból” meg lehet élni, bizonyos értelemben véve az előttünk álló találkozó ezért sokkal nagyobb kihívást jelent. Maximális komolysággal állunk a vasárnapi meccshez, valamennyi tavaszi találkozójukat kielemezte Csillag László kollégánk, és az erényeiket, illetve érzékeny pontjaikat figyelembe véve készültünk a találkozóra mondta el Boros Tibor szakmai koordinátor.
A vezető szeretné elérni, hogy a csapat kimaradjon abból a mentális hadviselésből, amit a dobogón állók folytatnak. Elmondása alapján ennek lett az áldozata a Szolnok is az előző heti rangadón.
– Továbbra is konzekvensen követem az elmúlt hetekben hangoztatott elvárásokat, hogy nem az előttünk állók előnyét tartjuk szem előtt, sokkal inkább a hatodik helyezett riválist szeretnénk minél stabilabban magunk mögött tudni. Nem célunk a játékosok vállára indokolatlanul plusz terhet rakni, ezt folyamatosan sulykolom az öltözőben is. Ezen a találkozón fontosabbnak tartjuk, hogy felszabadultan játsszunk, minthogy görcsös eredménykényszer alatt teljesítsünk. A megszokott stratégiánktól nem szeretnénk eltérni, hiszen többször bebizonyosodott, hogy számunkra ez a járható út, nem feltétlenül a reagáló játék tette hozzá Boros Tibor, aki a stábjával idén először dolgozhatott a 20 tagú teljes kerettel.
Így az idény derekán egyre jelentősebb szerepet kap az edzések során a fizikai szinten tartás, ugyanakkor a negyedik hete folytatott edzésmunka felépítésén nem tartottak szükségesnek különösebb változtatást.
Vincze Ákos és Pölöskei Péter is teljes értékű munkát végzett a héten, így azután idén először tudtunk teljes kerettel készülni, vagyis a meccs keretbe való kerülésért küzdeniük kell a játékosoknak. Az alapcsapatunk adott, egy-két poszton azért történhet változás – így a szakmai vezető.

NB III Keleti csoport, 23. forduló
Április 14., vasárnap, 16.00.
Diósgyőri VTK–Füzesgyarmati SK
Vezeti: Jakab Árpád (Tőkés Róbert, Kovács Zoltán).

Kép: Jó lenne ha az örömből Miskolcra is kijutna. Fotó: Erdős Csaba