Tiszaligeti vizit, az igazi erőpróba!

Tiszaligeti vizit, az igazi erőpróba!

Az utóbbi két forduló megnyugtató győzelmeket hozott csapatunk hétköznapjaiba, az előttünk álló hétvégén ugyanakkor talán minden eddiginél komolyabb kihívás vár játékosainkra, hiszen vasárnap a Tiszaligeti stadionban van jelentés, Szolnokon.

A Tisza-parti alakulat az NB II-ből érkezett, és az eredménysora arra utal, hogy nem sokat szeretne időzni a harmadik vonalban. Bár a nyitányon a Tarjánnak sikerült pontot szereznie Szolnokon, a kék-fehér gárda azóta impozánsan nyeri hazai meccseit. Ebben jelentős szerepe van a nyáron szerződtetett – élvonalbeli múlttal rendelkező – topcsatárnak, Simon Attilának, aki ipari mennyiségben szeri a gólokat, s 6 forduló után 7 találattal vezeti a legjobb gólvadászok listáját. A jó hírneve ellenére persze azért a vasutas csapat is sebezhető, ezt a Nyírbátor igazolta, ahol nem termett pont a pillanatnyi tabella 3. helyezettjének.