Vannak távozók és új játékos is akad

Vannak távozók és új játékos is akad

Szombaton délelőtt 10 órától az első tesztmeccset játsszák a labdarúgóink, akik hétfő óta gyakorolnak csapat szinten. A vendég a Gödöllő lesz, amely a Pest megyei I. osztályú bajnokság idei ezüstérmese.

Már a pénteki tréninget ehhez az időponthoz igazította a szakmai stáb, de a meccs aktualitásai előtt essen szó a hétközi személyi változásokról. Styecz Milán munkahelyi elfoglaltság miatt igazol el és vélhetően Szarvason folytatja a pályafutását, hasonló okokból vált kérdésessé Urbán Sándor sorsa, mivel a 24 órás szolgálatok mellett nem jut kellő ideje a focira. Helyettesük a 23 esztendős Dan-Marius Constantinescu lesz, aki bár román állampolgár, de a futball szempontjából magyarnak számít, ugyanis három évet töltött a Honvéd Magyar Futball Akadémián. A sokszoros bajnokcsapatban öt alkalommal az élvonalban is bemutatkozott. A középpályás felnőtt karrierje Kazincbarcikán teljesedett ki, ahol tagja volt az NB III-as bajnokcsapatnak, majd az NB II-ben is sok lehetőséget kapott. Az elmúlt évben Putnokra volt kikölcsönözve, ahol az egyik alapembere volt a riválisnak.
– Egy hét tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy minden posztra két közel azonos tudású játékosunk van, amiből ilyen szinten komoly előnyt lehet kovácsolni – kezdte Boros Tibor szakmai koordinátor, aki beszámolt az eddigi munkáról is. – A játékosok elvégezték az egyéni edzésterv alapján kiadott hazai feladatokat, erőnléti hiányossága senkinek nincs. Az első héten a terhelés taktikai játékokkal valósult meg. Ezek már a bajnokságban alkalmazni kívánt felállási formációkban zajlottak, hogy gyorsítsuk az új fiúk beilleszkedését a rendszerbe. A szombati edzőmérkőzésen is ennek szellemében fogunk pályára lépni, de most még csak annyi elvárás lesz, hogy mindenki tisztában legyen a posztjához tartozó mozgásokkal.
A szakvezető 19 mezőnyjátékos szerepeltetésével számol, ennek megfelelően a legtöbb játékosoknak félidőnyi meccsterhelés van előirányozva. Villand Róbert a kivétel, aki a vasárnapi esküvője okán kihagyta ezt a hetet, Pataki Zalán pedig a pénteki tréningről hiányzott foghúzás miatt, ezért a játéka is kérdésessé vált. A fiúk hétfőn folytatják a felkészülést, de az előző napon sokak számára Szatmárnémetiben lesz csapatösszetartás, hogy együtt ünnepelhessenek Robival a jeles eseményen.

Kép: Dan-Marius Constantinescuval a régi barátság miatt örömmel állt kamera elé gyúrónk, Révész Zoltán, alias „Kompos“