Vasárnap a DEAC érkezik

Vasárnap a DEAC érkezik

Az NB III-as labdarúgó-bajnokságban a 6. játéknap párharcai kerülnek előtérbe vasárnap. A Keleti csoport 6. helyén tanyázó csapatunk – 16 órás kezdéssel –, a 3 ponttal kevesebbet gyűjtő Debreceni EAC gárdáját fogadja a Lázár Gyula Városi Sporttelepen.

Boros Tibor szakmai koordinátor rendhagyó módon egy tévhit tisztázásával kezdte mondandóját, amikor a hétvégi erőpróba kapcsán kérdeztük.
Megtiszteltetés számunkra, hogy az ellenfeleink masszív csapatként említenek bennünket, egyesek pedig bajnokesélyesként aposztrofálnak. Emiatt is vélem fontosnak tisztázni, hogy a bajnoki cím megszerzését soha sem határoztuk meg. Az előző szezon során, amikor véglegessé vált, hogy bennmaradunk, olyan célt állítottunk fel az új idényre, mely szerint minimum három helyet kell előrelépnünk. Ez jelen esetben annyit jelent, hogy öt között szeretnénk látni a csapatot. Ettől függetlenül természetesen minden mérkőzésen, így vasárnap is olyan tizenegyet kívánunk a pályára küldeni, amely számára realitás a három pont megszerzése így a vezető.
A hétvégi ellenfélről felemás emlékeink vannak tavalyról. A DEAC a második fordulóban aratott 32-es sikerrel mindhárom pontot elvitte tőlünk, tavasszal azonban viszonylag könnyen összejött a visszavágás (40). A több élvonalbeli múltú játékossal rendelkező debreceni egyetemisták éppen legutóbb szerezték meg az első őszi sikerüket a Gyöngyös ellenében, ezzel a 12. helyre léptek elő a tabellán.
Hétvégi ellenfelünk is egyértelműen erősödött a legutóbbi évhez képest. Az áprilisi találkozón elért négygólos győzelmünk, semmilyen formában nem lesz összefüggésben a mostani csatával. Bár ugyanaz a két csapat fog pályára lépni, de mindkét oldalon sok az új játékos, ráadásul a vendégoldalon több, nagy csatákat látott labdarúgó is szerepel mondta az ellenfél kapcsán Boros Tibor.
Egy rossz emlék is van a DEAC elleni áprilisi párharcról. Az első számú gólfelelős, Popescu Robert azon a találkozón ütközött
Ramosszal olyan szerencsétlenül, hogy keresztszalag-szakadást szenvedett. Ezt még a mai napig is nyögi a játékos és a klub egyaránt.
Ahogy azt már korábban is kinyilvánítottam: a szeptembert a saját játékunk iskolázásának szenteljük, természetesen a megfelelő fizikai felkészítés mellett. Szerencsére ezen a hétén sem kellett belenyúlni az előre eltervezett edzésfeladatokba, így azt gondolom, hogy a gyakorlás hatására tovább javulunk majd. Az Egerben győztes csapaton csak minimális változást tervezek. Remélem hasonló számú helyzetet tudunk kialakítani, mint Hevesben, és amennyiben javulni fog a helyzetkihasználásunk, akkor itthon tarthatjuk a három pontot fűzte hozzá a szakmai koordinátor.
A szakmai stáb ezen a hétvégén is a bőség zavarával küszködhet, hiszen a 21 tagú keretből mindenki edzett a héten, igaz a már említett „Popi” változatlanul könnyített munkát végez, a speciális gyakorlásokat pedig a gyulai Sanitas Központban végzi.

NB III Keleti csoport, 6. forduló
Szeptember 9., vasárnap, 16.00.
Füzesgyarmati SK–Debreceni EAC
Vezeti: Dobai János (Kormányos II. Gábor, Dobos Dávid)

Kép: Székely Dávidtól ezúttal is gólokat várunk, reméljük nem is hiába. Fotó: Nagy Marcell