Villand Robit kérdeztük a Szolnokról

Villand Robit kérdeztük a Szolnokról

Egyre inkább a listavezető vasárnapi látogatásának lázában ég a csapatunk, amely természetesen szeretne visszavágni az ősszel elszenvedett 2-1-es vereségért. A gárda oszlopos tagját, Villand Róbertet kértük arra, elevenítse fel az őszi, Tiszaligeti meccs sarkalatos pontjait.

– Jól képzett ellenféllel találtuk magunkat szembe, ennek ellenére az első félidőben mi szereztünk vezetést, de les miatt nem adta meg a játékvezető, pedig visszanézve sem láttunk hibát benne, ráadásul előny birtokában egészen más mederbe terelődött volna a játék. Szünet után elkövettünk néhány hibát, amit kihasználva a Szolnok rövid időn belül kétszer is megbüntetett. Ezután mentünk előre és Raducu Sorin fejesével sikerült szépítenünk. Az utolsó negyedórában annyi lehetőséget kidolgoztunk, hogy abból fordítani is lehetett volna, de ezeket rendre elhibáztuk, ezért pont nélkül maradtunk. Vasárnap viszont szeretnénk nemes bosszút állni! Az ellenfél elsődlegesen a támadószekcióban rendelkezik átlagon felüli játékosokkal, de vannak ügyes fiataljaik is, akik dinamikusan fejlődnek. Nem a véletlen műve, hogy ők vezetik a listát, szerintem nagyon jó állománnyal rendelkeznek, ennek ellenére ők sem legyőzhetetlen csapat. Ezt már most hétvégén szeretnénk bizonyítani. Amíg mutatkozik esélyük a dobogóra kerülésre, addig nem adjuk fel a harcot, és már most vasárnap is tehetünk egy újabb lépést abba az irányba. Reményeink szerint sokan buzdítanak bennünket a lelátókról, és sikerül az elképzeléseink szerint alakítani a kilencven percet – összegzett a nagy munkabírású középpályás.